A követés, mint misszió - 2009. november 22.
A követés, mint misszió – Textus: Jónás 3,10. 4,1-11
Lekció: Apcsel 13,1-12
Szolnok, 2009. november 22.
Khaled A. László
IMÁDSÁG
Urunk, állíts oda, ahová akarsz! Mutasd meg azt utat, amelyet járnunk kell!
1. BEVEZETÉS – ALAPKÉRDÉS
Kedves testvérek, A követés, mint misszió címmel ma Jónás próféta követésével, küldetésével szeretnénk foglalkozni. És ebben a különös Isten követésben a mi követésünket, a mi missziónkat is szeretnénk egy kicsit újra gondolni. Az Ószövetség misszionáriusán keresztül, Isten a mi missziós gondolkodásunkat szeretné formálni, meg akar abban erősíteni, bátorítást akar adni.
Egy nagyon különös könyvet veszünk kézbe akkor, amikor Jónás rövid írását olvasgatjuk. Ez nem egy klasszikus prófétai könyv. Nem olvasunk próféciát, jövendölést, vagy felhívást. Amittaj fiának életéből csupán egy epizód van előttünk. Egy rövid eseménysor, amely teljesen kilóg a próféciák és próféták sorából. Több szempontból is. Jónás olyan próféta, aki nem akar próféta lenni! De nem csak, hogy nem akar, hanem egyenesen menekül Isten elől – mintha ez lehetséges lenne. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor talán azt kellene mondanunk: Jónás egy olyan ember volt, aki csak a saját hazájában akart próféta lenni… Talán mosolygunk ezen, mert eszünkbe jut a szólás-mondás, hogy a saját hazájában senki sem lehet próféta! Egyébként erről maga Jézus beszél! Mind a négy evangélium megőrizte azt a mondatot tőle, hogy a maga hazájában egyetlen próféta sem kedves! Jónás ellenben csak a maga hazájára gondolt, ott akart bizonyságot tenni, megtérést, megújulást, bűnbocsánatot hirdetni. Ahogy olvastuk, Jónásnak lényegében az esett rosszul, hogy az Isten bűnbocsátó üzenete mások, más népek felé is érvényes lehet: „Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted.”
Tulajdonképpen a könyv alapkérdésével, lényegével találkozunk ezen a ponton: a próféta csak a saját hazájának, az Isten embere csak Izráelnek prófétáljon, vagy Isten üzenhet általa más népnek is? A pogányok ítéletet és pusztulást érdemelnek, vagy Isten őket is meg akarja menteni? Isten jósága feléjük is irányul? Egy olyan kérdés-sorozat ez, amelyről sokszor azt gondoljuk csak az Újszövetség kérdésfelvetése. Pedig nem csak a zsidókeresztényeket foglalkoztatta ez a téma. Óriási kérdés volt ez már Jézus születése előtt fél évezreddel is! Erről szól Jónás könyve! Hol a misszió határa? Vajon hol van az Isten irgalmának a vége? Isten kiválasztott közösségébe, gyülekezetébe kik férnek bele? Húzhatók-e határok? Vagy a határokat csak Jónás gondolkodását követve mi magunk húzzuk meg?
A könyvvel ismerkedve meg kell jegyeznünk, hogy nagyon sajátos az a keret, kerettörténet, amiben ez a kérdés megfogalmazásra került. Nemrég egy ószövetséges professzortól hallhattam azt a véleményt, hogy Jónás könyve egy szatirikus novella. Egy irodalmi mű, amely komikus vonásokat hordoz, görbe tükröt tart az olvasó/hallgató elé, és így beszél az ember szűkkeblűségéről és Isten szeretetének határtalanságáról. Valóban szinte komikus, ahogy az Isten embere menekülni próbál Isten elől, ahogy a pogány tengerészek szólítják őt fel ezt a misszionáriust, hogy imádkozzon, vagy ahogy elmondja Ninivében tömör üzenetét, s ahogy bosszankodik azon, hogy nincsen pusztulás. Szatirikus novella az Isten szeretetének nagyságáról.
Mások talán azt emelik ki a könyv kapcsán, hogy tele van látványos képekkel és ezért nagyon jól használható a gyermekek hitoktatásában. Fordulatos események, de mégis egyszerű történet, egyetlen embernek a személyes istenkapcsolata. Valóban sokszor találkozunk a gyerekórákon, csendesnapokon ezzel az izgalmas prófétai könyvvel. Talán a legismertebb prófétai könyvnek is mondhatnánk.
Megint mások az újszövetségi párhuzamokra hívják fel a figyelmet. Nagyon érdekes, hogy maga Jézus beszél a tanítványoknak Jónás jeléről (Mt 12,39-40): „Nem adatik más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” Nagyon figyelemreméltó, hogy Jézus név szerint is megemlíti Jónást. Nem sok prófétát említ így meg. Jézus ismerte történetét, és idézetével hitelesíti azt. Nem megkérdőjelezi, hanem hivatkozik rá. Halálát és feltámadását Jónás félelmetes útjához hasonlítja. De más szempontból is felvetődik Jónás és Jézus kapcsolata. Jézus ellenpólusa Jónásnak. Jónás nem akar, nem hajlandó elindulni Ninive felé, Jézus viszont nem kerüli ki az idegen földet, és az idegen embert. Bemegy Samáriába, hogy beszéljen egy asszonnyal, akin keresztül úgy tűnik egy egész város élete felbolydul! Amit Jónás nem képes megtenni, Jézus azt hirdeti: a határtalan irgalmat, bűnbocsátó kegyelmet! Jézus a misszionáriusok mintája.
Végül a könyvhöz el lehet indulni úgy is, hogy szigorú valóságként értelmezve keressük a halat, amelyben az ember kibírhat három napot, keressük a gyorsan növekvő bokrot, megmérjük Ninivét, hogy valóban kellett-e három nap a bejárásához. A kérdés csak az, hogy a Bibliától vajon számon kérhető-e mindez? Vajon tényleg erről szól-e ez a történet? Ez a közepe? Kutathatjuk ezeket, de a könyv lényege nem ez. A könyv közepén az elküldő és mindeneket megszólító Istennel találkozunk, és azok, akik mást keresnek benne, azok sokszor ezt a találkozást szeretnék „megúszni”, „megspórolni”. Jézus nem bocsátkozik bele ezekbe a kérdésekbe. Jézus minden kötözködőt Isten elé próbál vezetni. Mert valójában nem ezek a komoly kérdések, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e életünket Isten szemével látni. Akarjuk-e magunkat Isten szemével észrevenni? S aztán akarunk-e Isten által változni, megújulni? Ezek a valóságos kérdések!
3. MISSZIÓS KÉZIKÖNYV
Jónás könyvéhez sokféleképpen hozzá lehet nyúlnunk, számomra 2009-ben leginkább egy missziós kézikönyvnek tűnik. Az Ószövetség missziós kézikönyve. Egy missziós példatár. Elsősorban persze nem abban az értelemben, hogy nekünk is így kellene csinálnunk, ahogy Amittaj fia végezte a dolgát. Jónás inkább ellenpélda. Ahogy készültem, és ezen a történeten gondolkodtam, állandóan Pál első missziós útján járt az eszem. (ApCsel 13) Jónás Tarziszba menekülne, hogy ne kelljen Ninivébe mennie, a Tarszuszi Pál viszont hajóra száll Barnabással, mert a Szentlélek kiküldi őket. Jónás talán csak pár kilométerre távolodik a partoktól, amikor vihar tör a hajóra, Pálék viszont – talán ugyanazon az útvonalon – elhajóznak Ciprusig, ahol hirdették Isten igéjét. Végül ugyan Jónás is eljut oda, ahova Isten küldi, Ninivébe, de – nagyon érdekes – csak egynapi járóföldet megy befelé a városba, Pálék ellenben, úgy olvassuk, hogy bejárták az egész szigetet. Igyekeztek mindenkivel találkozni. Jónás ellenpólus. Az ellenkezőjét teszi annak, mint amit az újszövetségi misszionáriusok tesznek. Mindkét esetben olvasunk egy pogány vezetőről. Jónás nem találkozik vele, Pálék ellenben igen, személyesen fogadja őket a sziget római helytartója.
Ami azonban döbbenetesen elgondolkodtató az a végeredmény. Cipruson konkrétan egyetlen emberről tudjuk, hogy megtért. Szergiusz Paulusz hitt, mert elámult az Úr tanításán. Nem olvasunk, nem tudunk arról, hogy az egész sziget megtért volna. Pedig milyen szép lenne: elkezdődik az első missziós út, a Lélek elhív embereket, elhangoznak az igehirdetések, az evangélizációk, és mindenki megtér. De erről nincs szó. Ha így lett volna biztosak lehetünk abban, hogy Lukács ezt feljegyzi. Egy ember megtért, és az ő nevét fel is írták. Ellenben mi történik Ninivében? A Biblia talán legrövidebb – és esetleg hozzá tehetjük, talán a legrosszabb – prédikációjára mely mindössze 6 szóból áll, megtér – nemcsak a király –, de egy egész város, amelyben szinte biztos, hogy sokszor többen laktak, mint Cipruson, egy egész szigeten!
Miért missziós kézikönyv Jónás könyve? Azért mert felfedi a misszió alapvető sajátosságait. Először is a misszió az, hogy Isten elindít minket mások felé, másokért, hogy az életüket Isten közelébe vezessük. A misszió az elhívással kezdődik, és ez így van Jónással és így van Pálékkal is. Másodszor ez a történet hihetetlenül hangsúlyosan rávilágít arra, hogy a misszió nem technikai kérdés. A misszió nem technika! Ha pusztán technika lenne, akkor erre a bizarr és borzongató prédikációra nemhogy nem térnek meg, de talán fogják Jónást és jól elkalapálják. Ha a misszió technika lenne, akkor Pál és Barnabás útja, amelynek során gondosan bejárták a szigetet, kapcsolatba kerültek a zsidókkal és a pogányokkal is, teljes sikerrel végződhetett volna. Ha itt egy technikáról lenne szó, amelyet csak el kell sajátítani, lehet prezentálni, osztályozni és összegezni, akkor a gyülekezetek manapság akár fel is oszthatnának egymás közt egy-egy várost, és kijelenthetnék, hogy 2009 végére mi Istenhez vezetjük a Széchenyi városrész lakosságát, mások bevállalnák a Belvárost, vagy bármely leszakadó városrészt. De a misszió nem technika. És sajnos hányszor hisszük azt, hogy mégis az. Hogy a misszió egy igazi módszer, egy működő eljárás, amire rá kell jönni, és ha rájöttünk minden működni fog.
Pedig nincs egy igazi módszer, egy igazi eljárás és technika. Hány külmissziós történetet ismerünk odaszánt emberekről, akik éveket töltöttek el egy-egy helyen kisebb, vagy nagyobb eredmény nélkül. Vajon Pál nem volt-e „profi”? És mégsem sikerült neki minden mindenhol, nem tudott mindenütt felmutatni nagy eredményeket – előfordult, hogy menekülnie kellett. Azért, mert a misszió nem technika. Jónás könyve megkérdőjelezhetetlenül világít rá arra a tényre, hogy a misszióban nem az ember cselekszik, hanem az Isten. Nincs egy megfelelő missziós eljárás, hiszen valójában nem is az ember cselekszik, hanem az Isten jár el az ember helyett. A mi ügyetlen szavaink és tetteink közepette, ahogy ez Jónásnál is történt. Isten még ezen a prédikáción keresztül is működött, csodát tett, embereket sodort magával, magához. Szinte hihetetlen, ami itt történik.
Mégis mi az a minimális akkor, ami rajtunk áll? A missziós kézikönyvünk szerint: a készség! Jónásnak éppen ezzel van baja, ezzel küzd rettenetesen. A misszióra, a küldetésre való készséggel! Ez az, ami az emberen áll. A határtalan isteni cselekvésre, szeretetre való készségünk. A misszió készség! Készek vagyunk-e meghallani a Lélek elhívó, elindító szavát? Aztán készek vagyunk-e elindulni – a jó irányba? És végül készek vagyunk-e elhinni, hogy nem mi fogjuk a lelkeket megérinteni, megszólítani, cselekedni, hanem Isten. Ő az, aki rajtunk is cselekedett, aki minket is megszólított. Miért akarnánk mi Isten helyére állni? Mi csak eszközei lehetünk neki. A misszió készség. Nekünk csak elindulnunk kell. Formálja bennünk Isten ezt a készséget, és bátorítson, amikor ebben elfáradunk, adjon nekünk látást, oda szánást, úgy a magánéletünkben, mint gyülekezetünkben. Ámen!
