Az imádság menedék - 2010. február 21.
Az imádság menedék– Textus: 91. Zsoltár
Lekció: Lk 4,1-13
Szolnok, 2010. február 21.
Khaled A. László
IMÁDSÁG
Urunk, taníts minket imádkozni! És mutasd meg nekünk, hogy mi az imádság értelme, lényege, hogy mire való az imádság. Mutasd meg miért menedék, hogyan jelenthet számunkra biztos pontot!
1. BEVEZETÉS – BIBLIAI KVÍZ
Kedves testvérek, a Biblia vasárnapján engedjétek meg, hogy néhány bibliaismereti kérdést tegyek fel nektek, egy bibliai kvízzel játékos formában is mélyíthetjük a bibliai tudásunkat! Egy könnyű kérdéssel indítanánk: melyik a Bibliában a legtöbb fejezetet tartalmazó könyv: a Zsoltárok könyve: Hány fejezettel: 150 fejezettel. Hol olvassuk a Bibliában a legtöbb imádságot? A Zsoltárok könyvében. Melyik a Biblia leghosszabb fejezete: a 119. Zsoltár – A törvény magasztalása. És melyik a legrövidebb fejezet: a 117. Zsoltár – Dicsérje az Urat minden nép. Melyik a Szentírás középső fejezete: a 118. Zsoltár – Hálaadás a templomban. Ez a fejezet éppen a leghosszabb és a legrövidebb Zsoltár közé van ékelve, és éppen ugyanannyi fejezet követi, mint amennyi megelőzi, 593 fejezet. Ha a verseket nézzük, akkor hol találjuk a Biblia közepét? 31.105 versre van felosztva a Bibliánk, amelynek a közepén, a 15.553. vers történetesen ugyancsak egy Zsoltár verse, a 44,18: „Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet.”
Testvérek a Zsoltárok könyve, ez az imádság-sorozat egy különleges könyv a Bibliánk közepén. Luther Márton azt mondta róla: „Méltán nevezhetnénk kis Bibliának, amely ennek minden tanulságát a legékesebb és legrövidebb formájában magában foglalja, mintha valaki mindezekből míves kézikönyvecskét készített volna; ezért úgy látom, hogy szinte maga a Szentlélek gondoskodott az egész kereszténységről s a szentekről egy kis Bibliát és példázatgyűjteményt összeállítani, hogy aki a teljes Bibliát el nem olvashatja, az egész summáját egy kis könyvecskébe foglalva megtalálja...” (Luther Márton: Előszók a Szentírás könyveihez) Ez a Zsoltárok könyve, így szeretnénk a következő hetekben, a húsvétra készülődés időszakában, öt vasárnapon keresztül egy-egy Zsoltárt elolvasni, és ezekben a Zsoltárokban az imádság lényegéről gondolkodni.
2. AZ ISTEN ÉS AZ IMÁDKOZÓ EMBER KAPCSOLATA
A 91. Zsoltár verseit talán többen is jól ismerjük, szívesen olvassuk. „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.” Milyen gazdag istenképe van az imádság írójának! Mennyi mindent el tud mondani Istenéről, mennyi mindenhez képes hasonlítani a kettejük kapcsolatát. Istennel lenni olyan, mint egy rejtekhely, mint az oltalmazó, hűsítő árnyék, mint egy biztonságos vár, mint egy fészekben a fiókáit védő madár, vagy mint a pajzs és a páncél. Szinte egy több részes festmény sorozatot lehetne készíteni ennek a Zsoltárnak az első négy verséből, azzal a címmel, hogy Az Isten és az imádkozó ember kapcsolata.
Az imádkozó emberé – mert ezek a felismerések Istenről egy imádkozó ember felismerései! Sokan nem találják azt az Istent, akinél mint egy rejtekhelyen el lehet csendesedni, akinél az árnyékban meg lehet pihenni a perzselő külvilág elől, akinél a várban nyugalmat lehet találni, akinek szárnyai alatt, páncélja mögött biztonságra lehet lelni. Nem ismerik Istennél a csendet, a megpihenést, a nyugalmat. Egy szóval azt mondhatnánk, hogy nem ismerik Istenben a menedéket. Mert ez az imádkozók ajándéka. És ha mi is részesülni szeretnénk ebben az ajándékban, egyre inkább meg kell tanulnunk imádkozni.
Nem régen beszélgettem valakivel, aki azt kérdezte tőlem, hogy a mai fiatalok mondanak-e imádságot. Gyakorolják-e a hitüknek ezt a részét, vagy ezzel csak az öregek élnek? Meglepődtem ezen a kérdésen, és azt válaszoltam, hogy az imádság gyakorlatilag egy életforma. Életforma, mert itt nem az adott szövegek, adott időben történő elmondásáról van szó. Az imádság nem a szabályok világa, nem a kötöttségek területe. Az imádságnak az a tétje, hogy van-e személyes kapcsolatunk az Istennel. Az imádság tétje, hogy el akarunk-e jutni a Felséges rejtekébe, a Mindenható árnyékába, várába, szárnyai alá, páncéljának biztonságába. Az imádság tétje, hogy akarunk-e egyáltalán Istennel kapcsolatot, vagy nem. Meg akarjuk-e őt ismerni. Szeretnénk-e, hogy az istenképünk kinyíljon, kitáguljon, gazdagodjon, olyan színes legyen, mint ahogy ebben a Zsoltárban olvassuk ezt a személyes vallomást nem. Az imádság életforma. És aki ebben az életformában, az imádkozásban él, az az Isten menedékében él.
3. AZ IMÁDSÁG KÖZÖSSÉG ISTENNEL
Testvérek mit jelent ebben a menedékben élni? Elrejtőzést? Bezárkózást? Védekezést? Kilépést a világból? A roló lehúzását reggelenként, vagy esténként, vagy a nap egy bizonyos szakában, azt mondva, hogy elnézést, de én most Isten jelenlétében kívánok lenni? Az első és második világháborúban a szembenállók miután a frontvonal beragadt árkokat ástak a földbe, így hoztak létre maguknak földalatti bunkert, menedéket. Ez lenne az imádság lényege? Ahova bebújhatunk a sötétben, elvonulhatunk a világból? Egy észak-amerikai lelkész, aki az 1970-es évek első felében kezdett el gyülekezetalapító szolgálatot, s mára egy 17 ezer fős gyülekezetet vezet, az egyik legnagyobb közösséget az USA-ban – Bill Hybels – arról a tapasztalatáról ír, hogy az imádság nem ilyen menedék. Nem földalatti begubózás, beragadás, nem nyomasztó, sötét, hanem az élet csodálatos tapasztalata, egy nagyszerű lehetőség.
Az imádkozás csodálatos tapasztalat, mert közösséget teremt Istennel. Egészen meglepő, de ez a lelkipásztor úgy fogalmaz, hogy az imádkozásban megtapasztalható közösség, még a rendkívüli imameghallgatásoknál is nagyobb örömet jelent! Egyszerűen az a tény, hogy mi emberek az Isten jelenlétében lehetünk, ott beszélhetünk, megszólalhatunk, már önmagában páratlan élmény, ajándék. Ahol kitárhatjuk teljes őszinteséggel a szívünket, és ahol ezek után új felismeréseket kaphatunk, ahol Isten egyre többet, újat jelent ki magából, ahol bizalmat, békességet és felszabadultságot élünk át, gyakorlatilag nagyobb öröm, nagyobb csoda, mint a meghallgatott imádság. (Bill Hybels: Ki nem ér rá imádkozni?)
Az imádkozás együttlét Istennel, ami menedék. De nem csak a csendes szobában, az egyedüllétben, hanem benne a világban is. Amikor beszállok a kocsiba, felszállok a buszra, és aztán megérkezem az iskolába, beszélgetek a munkatársaimmal, és végül hazatérek a családomhoz. Az imádság életforma, az Istennel való közösség, az Istenben való menedék nem egy egyszerű lövészárok, ahová visszabújhatunk. Az imádkozó ember úton levő ember. A közösségünk a Mindenhatóval elkísér mindenhova. Ahogy Pál fogalmazott az Athénieknek: „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apcsel 17,28) – ezt különösen az imádkozó ember élheti át tudatosan, és az ő számára jelent ez menedéket.
4. „NEM KELL FÉLNED…”
Ennek a Zsoltárnak egyik kulcsmondata a „Nem kell félned…” kijelentés. Az imádkozó ember belép a Felséges, a Mindható jelenlétébe, rejtekébe, és az Isten ott azt mondja: „Nem kell félned…” És ahogy az előbb a Zsoltáros gazdagon kifejtette, hogy milyen érzés az, amikor együtt van az Úrral, most részletesen kifejti azt is, hogy mitől óvja őt meg az Isten. Ez egy másik festmény sorozat lehetne! Megment a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől, ragálytól, a rémségektől éjjel, és a suhanó nyíltól nappal. Itt megint képek, szimbólumok sora van előttünk. És magunknak kell behelyettesíteni, hogy mit jelent számunkra a madarász csapdája, a ragály, a rémségek, és a suhanó nyíl. A legkülönbözőbb emberi próbák, nehézségek, küzdelmek, kísértések helyettesíthetők be ezek mögé a képek mögé. A hírtelen vagy a lassú, az ijesztő vagy a fájdalmas mind-mind benne van ebben a felsorolásban.
Egy azonban közös: Isten megment, megvált, megszabadít ezekből. Mert menedék. Az imádságban menedéket akar ajánlani számunkra. És az ijesztő képek közül kiragadva bele akar helyezni az ő jelenlétébe, ahol egészen más képeket fedezhetünk fel. Két teljesen különböző képsorozat készíthető a Zsoltár alapján. Az Isten azt ígéri a benne bízó, imádkozó embernek, hogy ő elveszi tőle a félelmeket. Elveszi tőle azokat a képeket. Nem kell félned, le vannak győzve. „Bízzatok, én legyőztem a világot” – mondja Jézus (Jn 16,33). Az jutott eszembe ez a váltás a képek között ebben a Zsoltárban szinte ahhoz hasonlítható, ahogy az ember Budapesten a Hősök terén a Műcsarnokból átsétál a szemben levő Szépművészeti Múzeumba. Az élet csapdahelyzeteiből, a rémisztő jövőképből, vagy a fájdalmas jelenből, Isten kiragad, áttesz az ő valóságába. Ahol nem kell félned.
„Oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban. Gyönyörködhet szabadításomban.” – olvassuk a Zsoltár utolsó, rendkívüli mondatait. Testvérek Isten megajándékozott a személyes kapcsolat lehetőségével. A hittanfolyamunkon szerdán arról beszélgettünk, hogy Jézus az, aki a személyes találkozás lehetőségét kínálja fel nekünk az Istennel. Velünk Jézus ismertette meg az Atya nevét. Adjunk hálát ezért az ismeretért, és szólítsuk meg az Atyát, aki ígéri, hogy meghallgat. Aki ígéri, hogy velünk lesz, aki bátorít egy félelemnélküli életre, és megígéri a szabadítást. Ámen!
