Milyen az istenképünk? - 2013. júl. 28.
Témasorozat: Illés – Isten emberének mai üzenetei
8.) Milyen az istenképünk?
Textus: 1Kir 19,9-18
Lekció: Lk 11,1-13
Szolnok, 2013. július 28.
1. KÜLÖNBÖZŐ ISTENKÉPEINK
A mai napig emlékszem arra az ifjúsági vezetőmre, aki a pécsi ifiben arról beszélt nekünk egy esti alkalmon, hogy ugyanazt az Istent követve az istenképünk mégis különböző lehet. Bár ugyanahhoz az Istenhez tartozunk, ugyanazt szeretjük, követjük, mégis máshogy képzeljük el őt. A hívők közötti nézetkülönbségeknek véleményem szerint ez lehet egy alapvető tényezője. Különbözik az istenképünk.
Különböző módon gondolkodunk Istenről, az igazságáról, a kegyelméről. A dologban az az érdekes, hogy ezzel a szubjektív véleménykülönbség a leghétköznapibb, legegyszerűbb dolgainkkal kapcsolatban is fennáll. Még ha egy általános kedves, szívmelengető jelenségről is beszélünk, a szavaink, a hozzáállásunk, akkor is eltérést fog mutatni.
Például itt van a fagylaltozás:
- Vannak embertípusok, akik esetleg mindig ugyanazt rendelik, mert nekik csak a csokoládé létezik. Meg vannak róla győződve, hogy a fagylalt, az csak és kizárólag csokoládéból áll. Nem vesznek tudomást a többi 35 ajánlatból, bármilyen színes és gazdag is a felhozatal és bármilyen kedvesen kínálja is a pultos. Csoki csokival, mert az az igazi. Úgy szokta meg, talán már a szülei és nagyszülei is azt ették. Ehhez szocializálódott, hiába magyaráznánk neki, hogy ennél többről szól a fagylalt, ő nem meri kipróbálni, nem meri elhinni. És ha mégis, csak nagyon bátortalanul, félve, tartózkodva, hitetlenkedve. De legközelebb azért is visszatér majd a megszokotthoz.
- A fogyasztás stílusában is vannak megrögzöttek. Vannak, akik szerint ez egy gyorsasági verseny, és másfél perc alatt eltüntetik, mert úgy esik nekik jól, hogy gyorsan eltüntetik, elfogyasztják. Hiába magyarázzuk nekik, hogy a fagylaltozás ennél többről szól: a hangulatról, a közös fagylaltozós sétáról, az ízek átéléséről, és esetleg arról, hogy egy-egy kiváltságos embernek, családtagnak megengedem, hogy meg is kóstolja az enyémet.
- Istenképünkkel is tudunk megrögzöttek lenni, a másikat el nem fogadók. Így nőttem fel, így vettem át, így tanultam, másnak is így kellene hinnie, ilyen az Isten, és kész, punktum. Nem közösködünk, nem ismerkedünk, lenyeljük, elfogadjuk, vagy nem. Ennyi. Isten többet akar adni, mutatni mindig, mint amit mi gondolunk felőle. Valahogy a Biblia üzenetét erre is le merném egyszerűsíteni. Isten azon fáradozik Ádámtól kezdve, hogy az istenképünkön javítson, alakítson. Ezért küldi Jézust is.
2. MILYEN A SZEMÉLYES ISTENKÉPÜNK?
De milyen is a mi személyes istenképünk? Hogy gondolunk rá, milyen típusú? Ahogy az embert hajlamosak vagyunk típusokba sorolni, egyszerűsíteni, ez végeredményben istenképünket is jellemzi. Isten kezébe veszi Illést, és sokszor bennünket is, hogy elkezdje őt formálni, új módon bemutatkozzon neki. Istennek ez egy hosszú távú terve, célja velünk: formálja bennünk az Ő képét. Vagy így is mondhatnánk: hogy kiformálja bennünk az Ő képét. Kiskorúságról a felnőttkorra, nagykorúságra vezetne (Róma 4,13). Hogy többé ne gondoljuk gyermeteg módon, hogy csakis úgy van, ahogy én gondolkodom, látom az Urat. Az Úr több az én gondolataimnál, és mindig itt az ideje, hogy a többre rájöjjek, hogy a többet kutassam, keressem.
Formál minket, hogy kiformálja bennünk az Ő képét, hogy felöltsük az új embert, aki az Isten tetszése érti meg folyamatosan az Isten szentségét és igazságát, és nem az emberi igazságokat. (Róma 4,24) Milyen istenképek jelennek meg az Illés történetben? Milyen Illés istenképe? Illés egy harcos. Aki küzd, kemény ítéletet közvetít, menekül, mindig úton van, szinte Dávid király jut eszünkbe, a harcos Dávid, csak őt éppen kisebb sereg, vagy harcosok kísérik csatáiban. Illés magányos harcos. Buzgó harcos. „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, és hozzáteszi, a Seregek Istenéért.” Illés Istene, a seregek Istene. Akiért nagyon kell iparkodni, hajtani, tekerni. Nagyon buzgólkodtam. A katolikus fordításban: „Emészt a buzgalom.” Felemészti a hajtás, a tekerés. Rombolásról, pusztulásról beszél. Mint aki egy háború kellős közepén van. És úgy beszél, mintha vesztésre állna ez a háború. Oltárok lerombolva… Próféták megölve… Már semmi sincs. Csak én…
És Isten nagy harcosa, mintha a lényegről feledkezne meg. Hogy oltárok nélkül is lehet Istennek áldozni, Isten imádni, követni. Hogy Istennek vannak még elrejtett emberei, és ő koránt sincs egyedül. És legfőképpen pedig: a háború nem áll vesztésre, mert ez nem Illés küzdelme, hanem Istené.
Illés 40 napja valahogy a változás előkészítése. Isten át szeretné formálni Illés istenképét, a vele való kapcsolatát, és hogy az egész hívő gyakorlatát, küldetését, hétköznapjait másként fogja fel. Nem az ő harcának, nem az ő buzgalmának, hajtásának, teperésének. Magánügyének. Végül Istent kihagyva, a megbízót, a főnököt. Ez a 40 nap, valahogy a tisztulás folyamata, a felkészítés folyamata.
Az egyik húgom tegnap járt nálunk, és újra szóba került az ő egyik méregtelenítési technikája. A neera szirup vizes hígításával 10 napon keresztül lényegében folyadékon él. Évente egyszer-kétszer. Állítólag ez egy több évtizede elterjedt módszer. De döbbenten hallgattam, hogy hogyan képes rá, naponta 2-3 liter folyadékon élni, 10 napon át. Méregtelenítés. Isten néha alkalmazza a módszert, méregteleníti, tisztítja, változtatja a lelket, a hitünket, a hívő életünket. Szükség van erre. Folyamatosan. Szükségünk lenne ilyen tisztogató, istenkép tisztító 10 napokra, 40 napokra.
Adja Isten, hogy csendes-napjaink erre szolgáljanak. Ahol megértjük, hogy Isten nem egy Viharzó, Földrengető, Tüzes Seregek Ura. Aki erővel és hatalommal akarna viharos és gyors győzelmeket aratni. Isten a halk és szelíd hangban szólítja meg ezt a buzgó, de megfáradt Illést. Az ő emberét.
És ad neki megnyugvást. Egy kicsit megnyugtatja, hogy Illés nem vagy pótolhatatlan. Kiadja neki a feladatokat, s megbízza, hogy kenje fel Elizeust a maga helyébe, utódjának. Majd elmondja Illésnek azt is, hogy rajta kívül még legalább 7000 embere van az országban, akik nem hajtottak térdet a bálvány előtt, és nem csókolták meg azt.
Isten győz. Nem viharban, nem földrengésben, nem tűzben. Nem úgy, ahogy Illés sokszor elgondolta, vagy amivel ő Istent azonosította. Halk és szelíd hang. Akihez csend kell. Aki csendben akar velem beszélni, Illéssel, a túlbuzgóval, a teperővel, túlhajszolttal. És azt mondja neki, nem kell ezt. Nem így kell. Lassíts, csendesülj. Beszélj velem. Jézus így fejezi ki ezt a kapcsolatot: beszélj vele, mint gyermek, mint fiú/lány az ő szülejével. Apjával. Egyenesen, őszintén. Meghallgat. Van rád ideje, kedve, kíváncsi rád. Csendesedjünk ma is ehhez az Istenhez, és engedjük, hogy ő formálja istenképünk, hogy kiformálja bennünk az Ő képét!
Ámen!
+++
